2017. október 23., hétfő
FONTOS

A keresztény megújulás ma a szerelem és a házasság útja

Fizikus, akit lenyűgöz a teremtett világ rendje és szépsége; hívő lélek, aki az Örökkévalóval társalog, s belőle merít erőt; embernevelő és -tanító, aki lobogó szívvel szereti az ifjúságot és nemzetét. Pedagógus és tanár, s ehhez kapcsolódóan lelki vezető, továbbá hatni akaró oktatáspedagógus. Teológus, a Gondviselés fürkészője és elfogadója, s egyházának javát kereső hű fia – ezekkel a szavakkal méltatja Frenyó Zoltán filo­zófus a 2016-ban báró Gelsey Vilmos Nagydíjjal kitüntetett Baranyi Károly tanárt, az ifjúság nevelőjét, elmék nyitogatóját. A díjazottal beszélgettünk Istenről, emberről, oktatásról, nevelésről és kereszténységről.

➜ Gazdag és szerteágazó pályafutását, tevékenységét Isten, Világ és Ember hármasa fűzi szerves egységbe. Hogyan hatott és hat egymásra a három létező az ön életében?

➜ Az ember először a világot érzékeli, aztán amikor már öntudatra ébred, akkor észleli, hogy mások is vannak körülötte, emberek, végül következik az Isten felismerése, amit a legtöbb keresztény a kultúrától kap meg. Szerpentinen a magasba című könyvemben – amit életem fő művének tartok – az Istennel találkozás eseményeiről írtam, három istenélményről, valódi egzisztenciális találkozásról. Az első még kilencéves koromban, a második túl a harmincon, a harmadik hatvanévesen történt velem. Ám ezek nem egyszeri események, felvillanások voltak, ma is azok, mint amikor megszülettek, de egyre erősebbek, férfiasabbak. Meghatározzák a gondolkodásomat, az érzelmeimet és a döntéseimet. Ezért a könyvem nem valamiféle „coming out” és nem „tanúságtétel”, hanem beszámoló a három racionális, kognitív, misztikus belső tapasztalásról. Az első által érthetővé válik, hogy nem volnék, ha Ő nem volna, és nem akarna engem, Isten lábnyoma vagyok, magamra nézek, és megpillantom Őt. Amikor tehát Isten, Világ és Ember hármasáról beszélünk, az a lényeg, hogy az ember megértse, a saját léte a legmegkérdőjelezhetetlenebb tény. Ugyanakkor olyan mélységes titok is, amire nincs magyarázat, és amiért hálával tartozunk az Istennek. Hiszen messze többről van szó, mint két sejt találkozásáról, két ember szerelméről – én se születtem volna meg például, ha nagyapám és apám nem tér haza a frontról, a háborúból.

➜ Több különböző tudományágban mélyedt el a fizikától a filozófiáig, mi vezette erre?

➜ Paraszti családban nőttem föl, szüleimtől örököltem a könyvek szeretetét. Eredetileg történész akartam lenni, de a jászberényi gimnáziumban egy zseniális matematika­tanár végül a matematika és a fizika felé fordított. Az ELTE-n végeztem el ezeket a szakokat, közben a ferenceseknél tanultam teológiát és filozófiát. Ezek a tudományok adták nekem mind az egzakt gondolkodás, mind az absztrakt gondolkodás, mind a lényeglátás képességét. A matematika fegyelmezett, a fizi­ka elvont gondolkodást igényel a művelőitől, sajnos ez utóbbinál legtöbben az empíriát helyezik előtérbe…

➜ Miért tartja ezt károsnak?

➜ Azért, mert egyoldalú. A mai fizikatanítás átka az egész világon az, hogy megvetik az elméletet, egyeduralkodó az empirizmus, szemléltetnek, vizuális benyomásokat gyűjtenek, illusztrálnak, de nincs mit. Kérdéseket, hogy miért van, ritkán tesznek fel. Ez nem jól van így. A kísérletezés különben nem demonstráció, hanem tervezett, hosszú fáradságos és költséges munka. Kísérletet akkor értelmes végezni, ha valamilyen problémára választ keresünk, az viszont mindig elméletben vetődik fel, sosem vizuálisan, ötlet­szerűen. Nem kérdés, a fizikai megismerés alapja maga a fizikai valóság, de amit felismerünk, az a törvények hálója, a törvény pedig gondolat, Isten gondolata. A fizika tudománya a törvények megismerése, lényege az elméletalkotás, alapja a tapasztalat, az ősi – nyelvben rögzült – tapasztalatoktól, a tervezett tudományos kísérleteken, a gondolatkísérleteken át a tanulásig (a demonstrációs kísérletekig). Helyes, ha ez tükröződik a tanításban is.

➜ 1974-től több mint harminc éven át mintegy ötezer fia­talt készített fel fizikából az érettségire és a felvételire a budapesti orvostudományi egyetemen, amire tanári munkássága legértékesebb részeként tekint vissza. Mit adott önnek ez a bő három évtized?

➜ Egy pedagógus számára a csillogó szemeknél és diák­jai sikerénél nincs és nem is lehet nagyobb ajándék és szebb visszajelzés! Sok-sok ezer diákot készítettem fel fizikából a felvételire, mégpedig kiváló eredménnyel. Orvosok, mérnökök, tudósok, politikusok sora került ki a diákjaim közül. Nagyon fontos számomra, hogy ezért nem kellett fizetniük, és én sem kaptam erre pénzt, ezzel egy kis borsot törtünk a mindent pénzben mérő globalizáció orra alá. A tanári hatékonyság titka pedig az igényesség, a fegyelem és a szabadság. Állandóan tanultam, minden nap többet tudtam, mint az előző nap. Fegyelmezett voltam, novemberben tudtam, hogy mit fogok tanítani márciusban, minden mondatom tudatos volt, mint egy színészé, aki Shakespeare-t játszik. Ezért fegyelmet, pontosságot, tartást követelhettem, mint egy karnagy, aki nem engedheti meg a kórusban a devianciát és az individualizmust. A szabadság pedig azt jelenti, hogy amit tanítottam, az valódi alkotó­munka volt.

➜ Ahogy Frenyó Zoltán filozófus fogalmazott, Baranyi Károly fizikusként és hívőként mindig is „lobogó szívvel nevelte az ifjúságot és a nemzetet”. Az ön által képviselt pedagógiai szemlélet nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy tanítványai egyre gyakrabban tettek fel személyes, illetve a kereszténységet érintő kérdéseket is. Mit tanácsolt és tanácsol a fiataloknak, mint lelki vezető?

➜ Valóban, az évek során – jóval a rendszerváltás előtt – egyre többen jöttek oda hozzám, szólítottak meg, és kérdeztek másról is, nem csak a fizikáról. Így kezdtem el a fia­talokat nevelni, tanítani. Nem erkölcstanra vagy morálra, legkevésbé a parancsolatokra, hanem Istenről beszéltem nekik. Ez óriási különbség! A keresztény gondolkodás évszázadok óta moralizál, és a bűnöktől való tartózkodást helyezi a középpontba, de Isten terve nem ez, hanem az üdvözülés maga. Hatalmas nagy titok, Isten miért látta úgy, hogy az ember üdvössége a Logosz megtestesülésével, életével és halálával valósulhat meg, ezt képtelenség egyszerű ószövetségi analógiával megragadni, sokkal mélységesebb misztika, miért kellett Isten fiának ezt a sorsot elszenvednie. A megváltás titka nem ragadható meg emberi ésszel, le kell előtte borulni, ezt a felismerést adom át tanítványaimnak. Egyszóval nem szerelmi vagy mentálhigiénés tanácsadást végzek, hanem arra vezetem rá az ifjúságot, hogy tanuljanak meg imádkozni, és arra tanítom őket, hallgassák meg János evangéliumán keresztül Jézus Krisztus szavait: „legyetek velem egyek, maradjatok bennem”, azaz az embernek az a küldetése e világban, hogy szőlővessző legyen a szőlőtőkén.

➜ Ön szerint milyen szerepet kellene betöltenie a keresztény értékeknek és normáknak a folyamatosan változó 21. századi magyar oktatás- és neveléspolitikában?

➜ Megítélésem szerint olyan fordulatra lenne szükség az oktatásügyben, mely a szóbeliséget helyezi előtérbe, a szóbeli feleletet, az érvelést, a beszélgetést, azzal az őrülettel pedig szakítani kellene, hogy objektívnek tűnő formális értékelést és teszteket végzünk. Az első pillanattól kezdve komoly hangsúlyt kellene fektetni a szépirodalomra és a művészeti oktatásra, nevelésre. Számomra Babits Mihálynak az irodalmi nevelésről írt 1910-es esszéje minden oktatás alapja. A keresztény normákat tehát úgy lehetne és kellene érvényesíteni a gyakorlatban, hogy a szépirodalmon, a történelmen és a művészeteken keresztül kínálunk hiteles példákat a jelenleg leginkább a kortárs csoportok által nevelt ifjúságnak, summa summarum: nem erkölcsöt tanítunk, hanem erkölcsre nevelünk.

➜ Ha már erkölcs és nevelés, akkor nem kerülhetők meg a demográfiai, nemzetstratégiai kérdések sem, e tekintetben ön írásaiban mély hitet tesz a házasság szentsége mellett. Lát fogékonyságot erre a tanításra?

➜ Fontosnak tartom, hogy az iskolák és az egyház is tudatosan házasságpártivá neveljék az ifjúságot. Jómagam a fiatalokat nem arra ösztönözném, hogy ne paráználkodjanak, tartózkodjanak a felelőtlenségtől, és akkor házasodjanak, mikor megalapozták a jövőjüket, hanem tanuljanak meg dönteni, minél hamarabb jól dönteni. Manapság az a szörnyű trend, hogy a férfiak lassan 40 évesek, mire rászánják magukat a házasságra, de a nők is 30 fölött kezdenek el ezzel a kérdéssel vagy a gyermekvállalással foglalkozni. Egy jó házasságot nem lehet elég korán megkötni, minden percért kár, ami elveszik! Szeretném, ha az egyház nem engedné, hogy a genderrel vagy a Nyugatról jövő devianciákkal tematizálják, ehelyett ideált kellene állítani például a kortól független testi-lelki szerelem igenlésével és a házasság szentségének hangsúlyozásával.

➜ Ily módon is hozzájárulhat az egyház ahhoz, hogy a számos válsággal küzdő Európa újra összeszedje magát, vissza­nyerje erejét?

➜ Meggyőződésem, hogy Európa nagy katarzis előtt áll, a válságból kivezető megújulás csak keresztény megújulás lehet, de Európa csak úgy menekülhet meg, ha megújul a kereszténység. Ennek szerintem két egymással összefüggő fontos eleme van, mégpedig a misztika és a racionalizáció, avagy a racionális misztika. A titkokat csodálni kell, elfogadni, hiszen a lényeg sosem érthető, a mágiát viszont el kell választani a misztikától, az agyalást pedig a rációtól.

Nézze meg ezt is:

Kézjegy – Szörényi Levente

A 72 éves Szörényi Levente a magyar könnyűzene legendás alakja, dalait több generáció ismeri és …