Idén először májas fesztivállal bővül ki az immáron hagyományos Várkerti Vigasságok elnevezésű rendezvény a gyulai vár melletti rendezvényterületen június 24–26. között.
Az esemény célja, hogy népszerűsítse a gyulai májast, a látogatók megismerjék a magyar biotermékeket, hungarikumokat és gasztronómiai különlegességeket, ezzel is bővítve Gyula idegenforgalmi kínálatát – derült ki a vár lovagtermében, csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón. A rendezvény főszervezője a gasztronómia és a fesztivál kapcsolatát emelte ki. Bora Imre szerint ugyanis nincs fesztivál gasztronómia nélkül, a gasztronómia önmagában kevés lenne a fesztivál nélkül.
A szervezők számos programot kínálnak a vendégeknek. Lesz felvonulás élőzenével, fellép többek között a Dirty Slippers, a Republic az Adams Comedy a Neoton Família, de a Jókai színház mellett az örök tini Bródy János is a rendezvény vendége lesz.
Városunk vezetése fontosnak tartja, hogy támogassa a turisztikai rendezvényeket, de Görgényi Ernő polgármester szerint meg kell találni az egyensúlyt a hangos rendezvényt kedvelők, és a pihenni vágyók között.
A Gyulai Húskombinát azonnal igent mondott a felkérésre a májas fesztivál megrendezésére, hiszen a gyulai májas népszerűsítését stratégiai célnak tekintik. Ruck János igazgató hangsúlyozta, minden ilyen turisztikai rendezvényen jelen kívánnak lenni termékeikkel.
A programban nagy jelentősége lesz a gasztronómiának, hiszen a rendezvény ideje alatt számos kulináris versenyt hirdettek meg a szervezők. Prohászka Béla mesterszakács elmondta, megrendezik a sertésmájból készült ételek főzőversenyét és a gyulai májassal készült hidegkonyhai és receptversenyt. Az esemény délután három óráig ingyenesen látogatható, ettől az időponttól azonban csak 500 forintos belépővel lehet részt venni a programokon.