2021. május 19., szerda
FONTOS

Sokszínű az előadók listája

A Delta Akadémia fantasztikus lehetőséget kínál a fiataloknak ahhoz, hogy felismerjék saját képességeiket és önbizalomra tegyenek szert. Csütörtök délelőtt ezzel a gondolattal kezdte meg előadását Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, valamint a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak elnöke.

A neves sportoló életében a tőrvíváson kívül egy másik hivatás is fontos szerepet kapott: 1963-ban szerzett orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, ahol később sebész szakorvosi vizsgát is tett.
Kamuti szerint a két pálya, vagyis a sport és a gyógyítás erősen összefonódott az életében, hiszen mindkettőben ugyanaz a cél vezérli az embert: sikeresen teljesíteni a feladatot, amely nem teljesülhet szolidaritás és együttműködés nélkül.

„Az orvosi hivatás egy csapatmunka, a sebész a hajó kapitánya, de semmire nem megy kollégái, vagyis az ápolók és a műtősök nélkül” – hangsúlyozta a fiataloknak a 74 éves sebész.

Előadásában beszélt a Nemzetközi Fair Play Bizottságban betöltött pozíciójáról, valamint ott szerzett tapasztalatairól, és ismertette elnökségének egyik fő irányelvét is, miszerint „Győzni kell, de nem minden áron!” A sportoló célja mindig az, hogy legyőzze az ellenfelet, de ez csak akkor számít nyereségnek, ha a küzdelem tisztességes volt: az ellenfelet sosem szabad megalázni.

Mindez nem teljesülhet megfelelő önismeret és önbizalom nélkül. „El kell tudnunk hinni, hogy képesek vagyunk megcsinálni. Nem mindenki képes 2 métert ugrani magasan, de törekedni kell a lehető legjobb eredmény elérésére” – magyarázta az érdeklődő diákoknak a Nemzetközi Fair Play Bizottságának elnöke.

A fiatalok hallhattak még előadást dr. Csák Gyulától, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatójától, aki beszédének középpontjába a sikeres vezetői adottságok kialakítását, valamint azok megtartását helyezte. Rávilágított arra, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó vezetőnek, amely pozíció betöltése nem feltétlenül vonja maga után a zseni jelzőt. Szerinte elengedhetetlen a nagy teherbíró képesség, az erős küzdőszellem, a kreativitás, a céltudatosság, a nagyfokú realitásérzék és a precíz szervezői képesség.

Beszélt még arról, hogy milyen zsákutcákba ütközhet egy vezető: jellemző attitűd, hogy amikor valaki a csúcsra jut, leenged, vagyis visszavesz az ambiciózus magatartásából, és kevesebbet koncentrál a feladat sikerességére. Ezenkívül nagy problémát okozhat, ha valaki elbízza magát a pozíció megszerzésének köszönhetően, tévedhetetlennek gondolja magát és nem érzi saját korlátait.

Előadása végén a hallgatók elé tárta az általa felállított tíz aranyszabályt, amelyet elengedhetetlennek tart. Fontosnak tartja többek között, hogy a főnök mindig tudja, hogy milyen döntéseket kell meghozni, tiszteletet várjon az alkalmazottaitól, és ne szeretetet, valamint öt lépéssel mindig előre gondolkodjon.

A délután folyamán a Delta Akadémia egyik fővédnöke Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke is látogatást tett a Harruckern János Közoktatási Intézménybe, hogy jó tanácsokkal lássa el a jelenlévőket.

A katolikus püspök az erkölcsi és a morális értékekről tartott előadást a hallgatóknak, majd az önállóságról és a függetlenség kivívásáról beszélt, amelyekre a Bibliában is számos példát találhatunk.

Véleménye szerint nincs olyan személy, aki ne rendelkezne valamilyen értékkel, és csak ő maga felelős azért, hogy azt hogyan használja fel. „Mindenkinek saját magának kell rádöbbennie, hogy mik a saját értékei, s ezeket hogyan tudja mások javára felhasználni” – fogalmazott a püspök.
Az előadások után a Delta Akadémia diákjai a Belvárosba mentek, hogy a világóránál megtekintsék a Harruckern táncegyüttes és a Belencéres táncegyüttes szabadtéri produkcióját, majd a pósteleki Mókus Csárdába mentek, hogy tanyai hangulatban fogyasszák el magyaros vacsorájukat, amelyet zenei kíséret tett hangulatosabbá.

Nézze meg ezt is:

Az országos, kulturális nyitás egyik kiemelt helyszíne volt Gyula

  Szombaton országszerte megnyitották kapuikat a közművelődési intézmények. Az agórák országos nyitórendezvényéhez csatlakozott Gyula is, …