2025. március 22., szombat
FONTOS

Ellepték a horgászok Munkácsy tavat

Borongós, de kellemes időben rendezte szombaton nyári horgászversenyét a Munkácsy Horgász Egyesület. A megmérettetésre 127 ember jelentkezett, így szükség volt arra, hogy a szervezők komoly mennyiségű halat rakjanak a tóba.

 

– 20 mázsa pontyot hoztunk a Hortobágyról, de a Körösből, Mezőtúrról is érkezett 5 mázsa pikkelyes ponty – mondta Schlett Árpád, az egyesület elnöke.

A gyulai és dunaszentgyörgyi kötődéssel bíró Kiss Ernő horgára hamar méretes ponty akadt.

– A verseny kezdete után egy fél órával száraz kukoricára jött a hal, nagyon szépen húzott, sportosan mozgott, 3-5 perces fárasztás után sikerült egyedül kiemelnem – elevenítette fel a közel 5 kilós ponty kifogásának a történetét Kiss Ernő. Nézze meg Galériánkban!

Nézze meg ezt is:

Folytatódhat a sikersorozat a GFE gazdasági karán

  A GFE gazdasági karára az idén többen adták be a jelentkezésüket, mint tavaly és …