2024. május 8., szerda
FONTOS

Vádemelési javaslat a magyarbánhegyesi gyilkosság ügyében

Vádemelési javaslattal zárta le a Magyarbánhegyesen történt gyilkosság nyomozását a megyei rendőr-főkapitányság, és az iratokat továbbította a főügyészségnek – tájékoztatott Albert István, a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 2011. március 29-re virradóra Magyarbánhegyesen történt emberölés bűncselekménnyel kapcsolatban indított nyomozást a tegnapi napon befejezte. Az eljáró nyomozó hatóság a büntetőeljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Békés Megyei Főügyészség részére megküldte.

– A bűncselekmény elkövetése után hírül adtuk, hogy a település főutcáján lévő presszó 49 éves üzemeltetőjét egy 23 éves pitvarosi férfi olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalember a helyszínről elmenekült, de őt a Makói Rendőrkapitányság munkatársai a lakhelyén elfogták. Az eljárás a férfi őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása mellett folytatódott – közölte Albert István.
A beszerzett bizonyítékok alapján az eljáró nyomozó hatóság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatta le a nyomozást a jelenleg is fogvatartásban lévő személlyel szemben.

Nézze meg ezt is:

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit fogtak a rendőrök Békéscsabán

  Rendőri felszólításra ébredt egy férfi 2024. április 29-én, Békéscsabán. Bérelt lakásában egy ismerősével aludt, …