2021. szeptember 19., vasárnap
FONTOS

Visszatért Gyulára a megye

Újra az egykori székhelyen, Gyulán ülésezett a megyei közgyűlés, az apropót ezúttal az 1956-os események és a köztársaság kikiáltásának évfordulója szolgáltatta. A program az 56-os emlékműnél kezdődött koszorúzással, majd abban a teremben folytatódott Bartus Gyula előadásában Dsida Jenő Psalmus Hungaricusával, ahol egykor a megyegyűléseket rendezték.

Köszöntőjében a házigazda dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester megtiszteltetésnek nevezte, hogy itt ünnepel a megye. – Emlékezzünk a hősökre, tisztelegjünk előttük. Emlékezzünk arra is, hogy milyen a diktatúra. Mert ha ezt nem tudjuk, hihetünk azoknak, akik ma, amikor jogállamiság és demokrácia van Magyarországon, diktatúrát kiáltanak. Nem zavarja őket, hogy álságos aggodalmaik eljutnak a közvéleményhez, hiszen tudják, hogy hazudnak. Emlékezzünk tehát a valós múltra, hogy ne azok uralják a jövőt, akik 56-ban vagy 2006-ban a sötét oldalon álltak – mondta Görgényi Ernő.

Az ünnepség szónoka dr. Kovács József országgyűlési képviselő, megyei kórházigazgató volt. Beszédében az 56-os eseményeket a ritka, sorsfordító pillanatok közé sorolta. 1956-ban elindult az a folyamat, mely elvezetett a kommunista diktatúra bukásához. Kovács József felidézte, a forradalom után 688 bírósági ítélet született csak Békés megyében.

Ebben a formában utoljára osztották ki a Békés megyéért elismeréseket. Elsőként a biharugrai nyugdíjas népdalkör tevékenységét ismerték el, mely nem merül ki a népdalok őrzésében, hanem azok gyűjtésére is kiterjed.

Eperjesi József kiemelkedő szociális munkájáért vehette át az elismerést. Békésen munkája során az általa vezetett intézmény mintaként szolgált mindenki más számára.

Igazi főpásztora az egyházmegyének, és a korábbi tendenciával ellentétben emelte Békés súlyát Csongrádhoz képest. Békéscsabán társszékesegyház létesült, a gyulai Grosics Akadémiával erősödött a helyi katolikus iskolahálózat, a kistelepüléseken templomok épültek, emellett a műemlék- és az egészségvédelem terén is sokat tett Békés megyéért a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, dr. Kiss-Rigó László, aki alfabetikus sorrendben harmadikként vehette át a díjat.

Eredeti szakmáját tekintve kőműves mester a békésszentandrási Szécsi Balázs, de szabadalmait, találmányait az egész világ ismerheti. A Békés megyéért kitüntetést a DROFÁ-ért, vagyis a drótfonatból és felületkezelt falécekből készült termékekért nyerte el.

Részletek a videóban, képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Több száz éves kelengyeláda érkezett a napokban a gyulai várba

  Egy különleges, több száz éves láda érkezett a napokban a gyulai várba. A reneszánsz …