A munkahelyteremtés, a város mezőgazdasági programja, pályázatok, és kulturális beszámolók: így lehetne summázni a képviselő-testület idei utolsó soros ülésén történtek főbb pontjait.
{vsig}galeria/testuleti{/vsig}
Az interpellációk és kérdések órája után a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Kft és a Gyulai Várszínház ez évi, nyári rendezvényeiről kaphattak tájékoztatást a képviselők. Gedeon József szóbeli kiegészítésében néhány számadatot ismertetve hangsúlyozta, a felmérések szerint az ide érkező vendégek jelentős része kifejezetten a várszínház miatt látogat Gyulára, és komoly összegeket költ egyéb szolgáltatásra. Kiemelt téma volt a munkaügyi központ vezetőjének tájékoztatója, melyből kiderült, Gyulán az országos átlaghoz képeset valamelyest nagyobb értékben, közel tíz százalékkal csökkent munkanélküliségi ráta. Az októberi adatok alapján azonban, mint a polgármester fogalmazott, amíg egy munkanélküli is van, nem lehetnek teljesen elégedettek, és ezt a tendenciát szeretnék erősíteni.
További témák és információk a videóban.