2021. augusztus 1., vasárnap
FONTOS

Értékelt a kormánymegbízott

 

Ugyan nem a kormányhivatal, hanem a GYEMSZI irányítása alá került a Pándy Kálmán kórház, Erdős Norbert mégis e témával kezdte a komoly érdeklődés mellett megtartott, péntek délelőtti sajtótájékoztatóját. Mint mondta, nagy ellenszele volt annak a korábbi döntésnek, mely szerint a gyulai kórháztól a Harruckern János Közoktatási Intézményhez került a konyha.

{vsig}galeria/erdos-ertekeles{/vsig}

A kormánymegbízott szót ejtett a Békés Megyei Önkormányzat jövőjéről is. Azt mondta, törvényi kötelezettség ugyan nincs, hogy tulajdont kellett volna biztosítani számukra, azonban úgy gondolták, legyen saját ingatlana a megyének az Árpád sor 18. szám alatt. A kiköltözés a megyeházáról január 30-ig fejeződik be. A korábban megyei fenntartás alatt lévő intézményeket a MIK, vagyis a Megyei Intézményfenntartó Központ veszi át. Ez a szervezet a kormányhivatal mellett létező, önálló egység lett, így küszöbölték ki az ellenőrzési és a hatósági jogkör egybeolvadását.

A korábbi megyei intézmények pénzügyi önállósága március 31-gyel megszűnik.

Erdős Norbert elmondta, tíz-egynéhány embert nem vettek át a megyétől, az intézményi rendszer áttekintése viszont még ezután következik. A Megyei Intézményfenntartó Központ mintegy 2000 embert vesz át az önkormányzattól. A szervezetet Erdős Norbert irányítja, a közgazdász és könyvvizsgálói végzettséggel rendelkező, Gyulán élő Gara Ágnes pedig vezeti. A szakember beszélt a legfontosabb feladatokról, melyek az intézmények átvétele kapcsán várnak rájuk.

A sajtótájékoztatón Erdős Norbert elmondta, az elmúlt időszakban a 14 szakigazgatási szerv átvételével a kormányhivatal több, mint egymilliárd forintot takarított meg, és bár konkrét előirányzat erre az évre nincs, a hatékonyságot továbbra is szem előtt tartják.

További részletek a  videóban.

Nézze meg ezt is:

Három napig 1566-ba repül vissza Gyula

  Immár kilencedik alkalommal rendezik meg július 30 és augusztus elseje között a Gyulai Végvári …