A legnagyobb helyi adófizetők meghívásával ünnepelték Sarkadon az új évet. A helyi művelődési házban megrendezett programra meghívást kapott a gyulai polgármester és a térség országgyűlési képviselője is.
{vsig}galeria/kozlekedes-sarkad{/vsig}
Bende Róbert, az egykor Bihar vármegyéhez tartozó település első embere elmondta, több olyan terület is van, melyen érdemes a két városnak együttműködnie.
Örömmel tett eleget a meghívásnak Gyula polgármestere. Dr. Görgényi Ernő szavaiból kiderült, egy tekintetben mindenképpen új korszak kezdődött a két település életében. Ezzel a korábban Perjési Klára és Tóth Imre között fennálló rossz viszonyra utalt.
Görgényi Ernő kiemelte, érdemes összehangolni a gyulai és a sarkadi fejlesztési terveket. E gondolat jegyében a két város közösen tesz erőfeszítéseket a kerékpárút-hálózat bővítéséért.
Interjúk a videóban.