Holtversenyben a második lett a gyulai Pándy Kálmán kórház egy közönségszavazáson, mely az ország 170 gyógyító intézményeit rangsorolja. Az elismerést természetesen nagy örömmel fogadta a kórház, de ahogy Kovács József főigazgató főorvos fogalmazott, ez nem elsősorban nekik, vezetőknek, hanem az intézmény valamennyi dolgozójának köszönhető.
{vsig}galeria/pandy1{/vsig}
A szavazatok számát ugyan nem árulták el a kiírók, de egy számítógépről maximum tíz szavazatot lehetett leadni egy-egy kórházra, ahol több szempont alapján kellett pontozni egytől ötig, és így alakult ki az összesített végeredmény.
A kórház vezetése hangsúlyozta, amellett, hogy nagy öröm számukra ez az eredmény, nagy felelősség is, és a jövőben is próbálják végezni munkájukat a legjobb tudásuk szerint, hogy az továbbra is a betegek megelégedésére szolgáljon.
Részletek és interjúk a videóban.