2024. október 15., kedd
FONTOS

Földijeink az ország legjobb mentősei

A Békés megyét képviselő, erős gyulai és sarkadi kötődésű csapat lett az ország legjobb mentő egysége a napokban Hajdúszoboszlón megrendezett országos versenyt. Az ország legjobb csapatát Pősz László mentőtiszt, Székely Lóránd mentőápoló és Rózsavölgyi Zoltán gépkocsivezető alkotta.

Pősz László 1994-ben lépett be az Országos Mentőszolgálat kötelékébe. Rövid budapesti tevékenység után került Gyulára, itt képezte ki magát mentőápolóból mentőtisztté. A versennyel kapcsolatban azt mondta, a nehéz feladatok kitalálásában határtalan volt a szervezők fantáziája, így sok mindenre nem voltak felkészülve, többek között a füstös helyiségből való mentésre sem.

A csapat mentőápolója, Székely Lóránd 2006-ban Sarkadon kezdte pályafutását, tavaly szeptember óta a gyulai mentőállomást erősíti. A siker titkát tudakoló kérdésre azt mondta, ha már ott voltak, megpróbálták jól megoldani a feladatokat.

Pősz László és Székely Lóránd azt vallják, ez a hivatás nem könnyű, de nincs felemelőbb annál, amikor más embereken segítenek.

A hajdúszoboszlói siker egyben azt is jelenti, hogy a Békés megyei egység képviselheti Magyarországot a mentők csehországi világversenyén. Felkészülésükben akár a Békés megyei, akár a gyulai vagy a sarkadi mentőalapítványon keresztül bárki segítheti őket.

Videó itt, még több kép a Galéria rovatunkban.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …