2025. május 16., péntek
FONTOS

Rendőrök tartóztatták fel az ámokfutót

Gyula határában tartóztattak fel a rendőrök kedd hajnalban egy autóst, aki az eddigi információk szerint többeket is veszélybe sodort a 47-es és a 44-es számú főúton.

A szürke színű, német rendszámú autó nagy sebességgel közlekedett, sok helyen az úttest jobb és bal széle között kanyargott. Több járművezetőnek le kellett húzódnia azért, hogy a vele való ütközést elkerüljék. A rendőri jelzésekre nem állt meg, így hajnali fél 5 körül Gyula határában három autóval vették körbe, és kényszerítették megállásra a nőt. Azt még vizsgálják, hogy fogyasztott-e alkoholt, vagy kábítószert, illetve a járművezetéshez megfelelő egészségi állapotban van-e.

A rendőrség közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, egyben kérik a tanúkat, jelentkezzenek.

Nézze meg ezt is:

Az ápolók munkáját emelték ki a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban

  Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely …