2023. február 6., hétfő
FONTOS

Magabiztos szegedi győzelem a Bölcske ellen (VIDEO)

Jól alakult a folytatás is, Germán immár nem passzolt, hanem befejezte az akciót. A kétgólos előny birtokában sem sokat változott a játék képe, a Szeged jól támadott le és szűrte meg a bölcskei támadásokat, a vendégek előtt ritkán adódott lehetőség

Kalmár Ferenc a 35. percben megszerezte a hazaiak harmadik találatát.

A második játékrészben feljavult a Bölcske játéka, de a Szeged többször is nyomatékosította, ezen a mérkőzésen nem terem babér a vendégeknek. Ezt erősítendő Kalmár az 58. percben távolról belőtte második gólját.

Molnár Tamás kapus ugyan még mutatott be bravúrt, a mérkőzést végig kézben tartó Szeged 2011 fölényes győzelmet aratott. A találkozó krónikájához tartozik, hogy pályára lépett a Grosics Akadémia sportigazgatója, a korábbi szlovén válogatott Adem Kapics is.

A mérkőzésen több jó megmozdulással vétette észre magát a Grosics Akadémia 17 éves tehetsége, Zabari Dávid. Elégedett lehetett a csapat teljesítményével Nyilas Elek vezetőedző. A szegediek a következő fordulóban a Honvéd ellen játszanak, majd a Soroksár látogat Gyulára.

Nézze meg ezt is:

Az év második félévében befejeződhetnek a munkálatok az Erkel hotelben

  Évekkel ezelőtt elkezdődött Gyula legnagyobb szálláshelyének nagyobb volumenű beruházása – fogalmazott Boros Zoltán. Az …