2021. május 6., csütörtök
FONTOS

Gyorshír: ötcsillagos a várfürdő

A fürdőszövetség a fürdő környezetének, vízminőségének, a szolgáltatások sokrétűségének és színvonalának, a műszaki felszereltségnek, s egyebek mellett az alkalmazottak felkészültségének, azon belül idegennyelvtudásának felmérése alapján hozta meg döntését.

2013 márciusától a fürdők minősítése egy új, egységes tanúsító rendszer alapján történik. A Nemzeti Tanúsító Védjegy elősegíti a megbízható szolgáltatók kiemelését a versenytársak mezőnyéből, megkönnyítve a fogyasztói döntések meghozatalát. A fürdőlétesítményeket tanúsító védjegy célja, hogy – összhangban a fürdők üzemeltetéséről szóló rendeletekkel – garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalon.

A védjegy működésének és kezelésének felügyeletét a Nemzetgazdasági Minisztérium látja el. A védjegyjogosult a Magyar Állam, míg a védjegy kezeléséért a Magyar Fürdőszövetség felel. A létesítmény minősítéséről a végső döntést a Magyar Fürdőszövetség szakértőiből álló minősítő bizottság hozza meg. A védjegyhasználati jogosultságot öt évre lehet megszerezni.

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni mindenkinek, aki tehetségével, szorgalmával, munkájával hozzájárult ehhez a rangos szakmai elismeréshez!

Nézze meg ezt is:

2022-ben elkezdődhet a Karácsonyi iskola új tornacsarnokának építése

  Pontosan még nem ismert a Karácsonyi János katolikus iskola új tornacsarnokának leendő helyszíne, de …