2022. november 26., szombat
FONTOS

Védjegye: Lupus

Mosollyal teli ember. Ilyennek ismerem negyedszázada Farkas István piarista szerzetest. Országos hírű pedagógus. Diákjai könnyen adtak becenevet neki: csak a Farkast kellett latinra fordítaniuk.

Generációk számára Lupus tanár úr, Lupus atya lett. Hogy mindig derűs, az nem egy kikövezett életútnak köszönhető: népszerűsége kitermelte a kerékkötőket. Ilyenkor optimizmusa, legendás munkabírása, hite, szerzetesközössége adott neki erőt. Szakmai és állami elismerések igazolták, hogy jó úton jár. Az elmúlt adventben a Szeged-Csanádi Egyházmegye legmagasabb pedagógiai kitüntetését, a Báró Gelsey Vilmos Nagydíjat vehette át.

– Egy kitüntetés alkalom a számvetésre. Ha összegez, mit vél a legfontosabbnak?

– Matematikusként úgy írom körül az ember életét, hogy az egy ellipszis. Ugye, az ellipszisnek két fókusza van, s az ember életének is: az egyik az a család, amelyben meglátja a napvilágot, a másik az a család, amelyet az Isten rábíz. Rám a piarista nagycsalád szolgálatát bízta az Úristen. A két fókusz meghatározza az ellipszist, és a két család meghatározza az ember életét.

– Az első fókuszpont hová mutat?

– Az Alföldre. A Gödöllői-dombság nyúlványánál, Tápiósülyben születtem. Nekem a legszentebb a családi tűzhelyet jelentő szülőfalu. Öcséimmel ott nevelkedtem, pékmester édesapám és varrónő édesanyám végtelen szeretetében. Harmóniát teremtettek körülöttünk. A családi életnek három szabálya van, ami lényegében egy: minél több idő együtt, minél több idő együtt, minél több idő együtt…

Szellemes, találó. Nem lehetett könnyű a szülőknek három eleven fiúcskával… Tényleg: milyen gyermek volt?

„Kis Pityu”, mindenki így becézett. Az egyik nagybátyám volt a családban az „Öreg Pityu”, így kaptam a „kis” jelzőt. Ez fönnmaradt máig.

A „kis” Pityu nagy zsivány volt?

Nagyon nagy! Csibészségeim egyike: el akartuk lopni öreganyám mosóteknőjét, hogy lehajózzunk vele a tengerig. Megterveztem: a Tápión szállunk vízre, az beleömlik a Zagyvába, az a Tiszába, majd jön a Duna, és mi így utazunk a Fekete-tengerig…

Ugye, nem lopták el végül a nagymama teknőjét?

Persze hogy nem. De egy hatévesnek a fantáziálásai, a vágyai fontosak. Kell, hogy egy gyermek tudjon álmodni.

A kisgyermeki álmodozásnak az iskola vetett véget?

Ellenkezőleg! Kinyílhatott a fantáziám. Az elemiben négy összevont osztály volt együtt. Tanító nénink, Uhereczky Mária mint egy karmester, úgy vezényelte a négy szólamot. Varázsos egyénisége fölszabadított, azóta tudom, hogy a pedagóguson múlik minden. Lehet elektronikus tábla, de 99 százalékban a pedagógus személye számít. Ez a tanári hitvallásom egyik sarkpontja. Mária tanító néni kisugárzása, példája indított el a pályám felé. Igazi tyúkanyói szeretettel ölelte körül a csibéit.

A kis Pityu éles eszű volt?

Hhhh… engedtessék meg egy történet. Hetedikes koromban éltem meg, ez a pedagógus-küldetésem másik szikraadó élménye volt. Kedves tanárom, Hegedűs József matematikát és fizikát tanított. Egyszer egy nagyon nehéz kérdést tett föl az osztálynak, és meg tudtam válaszolni.

Ugye, csak ön.

Ne tűnjék gőgnek, az nem jellemző rám, de valóban, csak én tudtam. A tanár úr következő órája a párhuzamos osztályban volt, nekik is feltette a kérdést, de hiába. Akkor átkopogott, kölcsönkért a kollégájától, átvitt, és azt mondta, na, Pityukám, vezesd le nekik úgy, ahogy az előbb. Bagatell példa, de jellemez egy tanárt, aki bátorította, sikerélményhez juttatta minden tanítványát. Én gazembernek tartom azt a pedagógust, aki nem építi a gyermek önbizalmát.

A gimnáziumban, a kecskeméti piaristáknál ki volt az önbizalom-építő?

Legfőképp Jelenits István tanár úr. Életem nagy kegyelme, hogy tizenévesen találkozhattam vele. Egy kamasz fiú rácsodálkozása volt ez a Mesterére. Atyai barátként tisztelhettem. Később, a teológián a biblikumtanárom volt. Persze még sok kiváló embert kéne említenem. Helyes László tanár úr matematikát tanított, ha ő nincs, akkor biológus lettem volna. A szeme az órán úgy csillogott, amikor a matematikai pontosság – és így az igazság – értékéről beszélt… ez fogott meg. Az igazság, a veritas mint értékfilozófiai alap, lásd Aquinói Szent Tamás téziseit, megragadott. Az igazság szolgálatára lettem matematikus.

Aztán másokat az igazság útjára vezető lett…

A legkedvesebb emlékem az osztályfőnökként való vezetés. Nem kisebbítem a lelki vezetés szerepét, de abban hiszek, ha a vezető és vezetett között életközösség van. Egy jól működő osztály ezt jelenti. Ez megnyilvánul a tudásátadásban, a nyári vitorlástúrákban, a lelki beszélgetésekben, a napi, családpótló együttlétben, az olvasókörben. Az irodalom, akkor is, ha „barbár” matematikus vagyok, úgy tudta összekovácsolni a közösségeket, hogy azt húsz év után is idézgetik. Nem az én szavaim voltak a fontosak, hanem ami egy műről beszélgetve bennük leszűrődött. És a gyerekek nem kertelnek; nagy áldás a kamaszok őszintesége. Egy szó mint száz, az osztályfőnökségben hivatásom valamennyi szegmense megtestesül. Hat remek csapatnak lehettem osztályfőnöke, épp most lesz a „legvénebbek” 35 éves találkozója, idejönnek hozzám pünkösdkor a dunaszigeti plébániára.

Diákjai egy szálfa emberre nézhettek fel. Melyek a fizikai „mutatói”?

190 centiméter magas voltam. A 112 kilós súlyomat máig tartom.

Kifogyhatatlan energiáinak egyik magyarázata ez lehet. Hogy bírja az önmagának megszabott rettentő gyors tempót?

A fölösleges dolgokra nem fecsérlem az időmet. A mai ember elsődleges bálványa az okostelefon, én viszont bálványoknak nem hódolok. Ha két munka között van egy kis időm, akkor szeretek csöndben lenni, imádkozni, kiülni a Duna partjára és gyönyörködni a természetben. És persze olvasok, olvasok, olvasok. Teljesen más az internetes szubkultúra, mint az az élmény, amit a könyv ad. Nemrég felkértek egy előadásra Fekete Istvánról – aki ugye, annak idején óvári gazdász volt –, és szokásom szerint nem életrajzi adatokkal készültem, hanem egy könyvét évtizedek után újra végigolvastam. Ez a csodálatos novellafüzér volt, a Tóbiás János életútját végigkövető Tíz szál gyertya. Nem adatokkal terheltem tehát a közönséget. Egy olvasmányélményt adtam át. Életélményt. Ez is egy erőforrás, ahogy az imádság vagy a misézés is az.

A harmóniateremtés eszközei is ezek?

Hogyne! És ami a legfontosabb: a szemlélődés. Az, ahogy az ember rá tud csodálkozni egy virág szépségére. Vagy itt van az asztalomon egy csodálatos Ferenc pápa-fotó. Nézem a mosolyát, a biztatásként felfelé mutató hüvelykujját – az ember szemlélődik, és beleivódik mindaz, ami nem válna értékemmé, ha barbár módon elmegyek mellette. Én azok közé tartozom, akik a mai ember megmentésének a szemlélődés útját tartják.

Olybá tűnik, hogy elismert tanárként és papként az élete mindig csúcspontokkal ajándékozta meg – de volt-e mélypont?

Nem vagyok szürrealista, de a csúcspont meg a mélypont rendre egybeesett, hiszen az Úristen így készített egy újabb föladatra. A pedagógiában nem ismerek pardont, így nemegyszer „földaraboltak”, félreállítottak. Nem mondom, hogy akkor az nem fájt, dehogynem, ám ezek pihentető idők voltak az Úristentől egy újabb bevetésre. Az ember visszatér a hátországba, erőt gyűjt, aztán ismét irány a front.

Négy éve is a frontvonalra indult, amikor Dunasziget iskoláját kellett megmenteni…

Nem is tehettem volna másként. Ez becsületbeli kérdés. Ha egy iskola meghal, meghal a falu. Dunasziget erre rádöbbent. A közös küzdelem eredménye, hogy az iskola él, és ma már hétszer annyi kisgyerek jár oda, mint korábban. Na, ez az igazi kegyelmi ajándék egy szerzetes-tanárnak! (Várkonyi Balázs)

Nézze meg ezt is:

Teátrumok a Dél-Alföldön

  A régió színházi életének két meghatározó intézménye a két megyeszékhely önálló társulattal rendelkező színháza, a Szegedi …