2024. május 6., hétfő
FONTOS

A várprogram kiemelt helyszínei közé került Gyula

Határozatban vizsgálta felül a kormány a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot, ennek részeként Gyulát kiemelt helyszínként nevesítették  – mondta a szerda délutáni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. Közép-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki, gótikus téglavára egy egészen szűk, mindössze hat épületegyüttes közé került, így a jelek szerint számíthatunk arra, hogy kiemelt helyszínné nyilvánított fürdővárosba komoly források érkeznek.
Hogy Gyula pontosan mire és mennyi pénzt kap, azt még nem lehet tudni, az viszont tény, hogy a Kastély- és Várprogram 39 helyszíne között több, mint 40 milliárd forintot osztanak majd szét, a kiemelt helyszínek nyilván magasabb összegű támogatásban részesülnek, ezzel a város megindulhat a nemzetközi szintű turisztikai célponttá válás útján.
Gyulán a további fejlesztést egyedi kormányhatározattal szabályozzák.
Görgényi Ernő kiemelte, ezt a döntést megalapozta az elmúlt évek folyamatos fejlődése. A vendégéjszakák száma évek óta emelkedik, nőtt a vár, a kastély és a fürdő látogatottsága. A legfrissebb adatok szerint a vendégéjszakák terén a tavalyi év első 11 hónapjában már több vendég, egészen pontosan 444 ezer 078 üdült Gyulán, míg 2015-ben összesen 431.316 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a fürdővárosban.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …