2020. október 27., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 11. 10.

Témák:

 

– Péntek délelőtt adták át a Sarkadi Járási Hivatal 50 millió forintból felújított épületét. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes az átadó ünnepségen elmondta, az elmúlt évek fontos kormányzati célkitűzése volt az európai szintű ügyintézés megteremtése, ehhez pedig hozzátartoznak az infrastrukturális fejlesztések is.

 

– Tánc, jóga, torna: csak néhány azokból a lehetőségekből, amelyeket kipróbálhattak az idősek a „Mozgás egy életen át” elnevezésű, háromnapos gyulai rendezvényen. A szervezők célja az volt, hogy felhívják ennek a korosztálynak a figyelmét arra, hogy a jó életminőség biztosításához elengedhetetlen a rendszeres mozgás.

 

– Öt labdajáték alapjaival ismerkednek meg a gyerekek a törökzugi óvodában. Az erről szóló együttműködési megállapodást péntek délelőtt írták alá.

 

– Megnőtt a Gyulahús Béke sugárúti üzletének presztízse a városba látogató vendégek körében.

Csütörtök délután a húsipari cég és a turisztikai kft. játékának újabb győztesét hirdették ki.

 

– 2000 óta minden alkalommal megünnepelik a Márton napot a Galbácskerti óvodában. A hagyományos vásárt a gyerekek előadása tette teljessé.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 20.

Témák: – Már több éve zajlanak a gyulai vasútállomás és a környék korszerűsítésének előkészítő munkálatai. …