2024. október 15., kedd
FONTOS

Ezer év után Európa közepén

A keresztény Magyarország ma is itt áll Európa közepén – mondta augusztus 20-án este, a gyulai várkertben Görgényi Ernő polgármester.

 

Nemzeti ünnepünkön, az államalapítás és Szent István, valamint az új kenyér ünnepén a város vezetője felidézte, Géza fejedelem és István király világosan látták, hogy az ország jövője csak a kereszténységgel összekapcsolva képzelhető el. Történelmünk ezután a megmaradásért és a függetlenségért vívott harcként is felfogható.

Görgényi Ernő emlékeztetett, 1919-ben, augusztus 20-án az első világháború után Gyula még román megszállás alatt állt. Ekkor a Békés című lap lényegében üres címlappal jelenhetett meg, mert Szent István király napján az ünneppel kapcsolatban a román cenzúra nem engedte megjelenni a beszámolókat.

Az augusztus 20-ai ünnepségen ismét nívós produkciót láthatott a közönség, ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be a “Tánckánon – Hommage a’ Kodály Zoltán” című előadást.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …