2024. február 23., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 10. 05.

Témák:

– A megelőzés fontosságát hangsúlyozták pénteken, a gyulai Vigadóban megrendezett Hídi sétán. A Gyulán immár hetedik alkalommal megrendezett programmal a mellrák elleni küzdelemre és az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet.

– 170 év magyar katonahőseiről emlékeztek meg pénteken egy, az egész országot felölelő rendezvénysorozattal. A „Kaszárnyafutás” résztvevői péntek délelőtt a gyulai honvédtiszti emlékhelynél koszorúztak.

– A hidegebb, őszi időben érdemes felkészíteni az autókat. A gumik, kerekek lecserélése mellett fontos a fényszóró, fényjelző berendezésék, illetve az ablaktörlő lapátok átvizsgálása is.

– Új képek kerültek a falra a művelődési központ földszinti galériájában. A Törékeny világ címet viselő tárlat két mezőberényi és egy békéscsabai művész munkáit mutatja be.

– Két család tagjai verekedtek össze a Toldi utcában, Kétegyházán. A rendőrség két férfit vett őrizetbe.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 02. 20.

Témák: – Teljesen megújul a Gyulai Várfürdő műszaki udvara. Először a kerítést cserélik ki, majd …