2021. szeptember 27., hétfő
FONTOS

Új kötettel jelentkezett a levéltár

Sok mindent segíthet megérteni ez a kötet – mondta a Békés Megyei Levéltár új kiadványáról Pápai Attila evangélikus lelkész.

A péntek délután, az evangélikus templomban bemutatott könyv a protestáns egyházak és a hatalom 1945 és 1990 közötti viszonyáról szól. A művet jegyző Sáfár Gyula azt mondta, ez a korszak nem kedvezett az egyházaknak, főleg az 50-es évek számítanak kemény időszak, de az egyházak utána is erősen korlátozott mozgástérrel bírtak.

Országos szinten sok új eredményt hoztak a kutatások ebben a témában, de ezek sokszor Budapestre koncentráltak, ezért volt fontos, hogy a vidékkel is foglalkozzanak. Ez hiánypótló kötet, mely sok újdonságot hoz a Békés megyei protestáns közösségek életét illetően – mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.

A kiadvány a levéltárban és a könyvtárban is beszerezhető.

Nézze meg ezt is:

Kutatók éjszakája a levéltárban

  Szombat késő délután megkezdték a Kutatók éjszakáját a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárában. …