2020. július 4., szombat
FONTOS

Kézjegy – Tóth Péter

Tóth Péter 11 éves korában, egyik szomszédja otthonában ütötte le élete első zongorabillentyűjét. Ekkor szeretett bele a klasszikus zenébe, olyannyira, hogy két és fél évvel később felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia előkészítő tagozatára, ahol Nádor György,

Réti Balázs és Bihary László osztályába került. Közben számtalan nemzetközi zongoraversenyt nyert, az Egyesült Államokban ösztöndíjjal tanult tovább, Junior Prima Díjas, valamint generációja egyik legjelentősebb Liszt előadójaként tartják számon.

 

Nézze meg ezt is:

3Téma – Elek Tibor

  Zavartalanul megrendezhetik idén a Gyulai Várszínház 57. nyári évadát, köszönhetően a korlátozások eltörlésének. A Július …