2021. március 7., vasárnap
FONTOS

Megnyílt az első magyar bio sörfőzde Gyulaváriban

Az Elixbeer, vagyis az első magyar bio sörfőzde nyílt meg a napokban a Gyulavári Kastélyban. Ráki Zsolt tulajdonos-ügyvezető a sajtótájékoztatón kiemelte, az évek során több díjat is elnyelt a Körös-Maros Biofarm Kft által gyártott Alakor sör, amely megalapozta azt, hogy elindítsanak egy nagyobb sörfőzdét.

Az eseményen részt vett Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára, aki köszöntőbeszédében hangsúlyozta, az alapanyag termelésen túl a termékfeldolgozásra is ösztönözni kell a mezőgazdasági vállalkozásokat.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a csaknem 3 évtizedes múlttal rendelkező Körös-Maros Biofarm Kft. fontos szereplője a város gazdasági életének.

Körös-Maros Biofarm Kft olyan gabonaféléket állított elő, melyek alkalmasak söripari felhasználásra. A cég 2009-ben kezdte fejleszteni az Alakor biosört, amely az Elixbeer sörüzem létrehozásának az előzménye volt. A beruházás 93 millió forintos támogatás mellett mintegy 200 millió forintból valósult meg.

Az érdeklődők a helyben készített sörök megkóstolása mellett megismerkedhetnek a technológiával is. Az 1000 literes főzőüstök mellett érlelőtartályokat használnak, melyek a sörfajtáktól függően működnek. A rövidebb, 20-25 napos érlelésű sörök mellett a prémium kategóriájúak 6 hétnél is hosszabb érlelési idővel rendelkeznek.

Nézze meg ezt is:

118 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 13 757 eset után szombaton 118 új fertőzöttel 13 875-ra nőtt a Békés …