2021. február 25., csütörtök
FONTOS

A szülői elidegenítéssel foglalkoztak a Gyulai Törvényszéken

dr. Tolnai Kata
A szülői elidegenítés volt a központi témája a Gyulai Törvényszéken megtartott Mediációs Szakmai Napnak.
A bírósági közvetítők (más néven: mediátorok), bírák és bírósági titkárok számára dr. Tolnai Kata, a program országos koordinátora és Hunyadi Krisztina mediátor tréner tartott előadást. A családjogi ügyek tárgyalásakor a gyermek elidegenítése a másik szülőtől komoly nehézséget jelent, amelynek kezelése gyakran meghaladja a bírósági peres eljárás kereteit. A bírósági közvetítés során azonban ezeket a
konfliktusokat is hatékonyan lehet kezelni, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a bírósági közvetítők képzése során a szülői elidegenítés témakörére.
A válás vagy különélés során a szülő másik szülőre irányuló elidegenítő magatartása egy gyermek számára visszafordíthatatlan következményekkel járhat, amely helyzetet a perek gyakran tovább éleznek. Ezeknek megfelelő kezelése a konfliktussal foglalkozó szakemberek, így a bírósági közvetítők számára is kihívást jelent. A képzésen Hunyadi Krisztina kiemelte, hogy a válás változás, és ahogyan a szülők élik meg, a gyermek is ugyanúgy viseli.
Bemutatta az elidegenítő magatartás jellemzőit, és azokat a viselkedésmintákat, amelyeket az érintett gyermek tanúsít, vagyis azokat a jeleket, amelyeknek észlelése a közvetítők számára jelentőséggel bírhat. Végül interaktív módon az elidegenítés esetén alkalmazható kommunikációs technikákat sajátítottak el a bírósági közvetítők.
A bírósági közvetítés országos program, amelynek alkalmazásához az új polgári perrendtartás szabályozása kedvező jogszabályi környezetet biztosít. A felek a bírósági közvetítés során egy pártatlan harmadik fél – a mediátor –közreműködésével rendezik a jogvitájukat, amely sikeres egyeztetés esetén egy megállapodással zárul. Ezt a megállapodást írásba foglalják, majd akár kérhetik annak bíró általi jóváhagyását is. Az eljárást már megindított per vagy nemperes eljárás esetén lehet kezdeményezni. Maga a bírósági közvetítés ingyenes, és a kapcsolódó polgári per eljárási illetéke is csökken, ha a felek megállapodással zárják jogvitájukat.
Az eljárás lefolytatása magasan képzett bírósági közvetítők közreműködésével igen gyors, ezért a jogvita mielőbbi megnyugtató lezárását is előmozdítja.

Nézze meg ezt is:

Újabb gyulai úszó sikerekkel zárult két februári verseny

  Két rangos eseményen is szép eredményeket értek el a Gyulai Várfürdő fiatal úszói, legutóbb …