2024. május 8., szerda
FONTOS

30 éve múzeum a Ladics-ház, programokkal várják a látogatókat

Egy héten keresztül változatos programokkal várják a vendégeket a Ladics-házban.

Ennek apropója, hogy a napokban ünneplik a 30. évfordulóját annak, hogy a város egyik legjelentősebb történelmi épületéből múzeum lett. Június 28-tól július 4-ig olyan rendhagyó programok várják az érdeklődőket, mint például a szellemvadászat, ahol a Ladics ház kísértete után nyomoznak majd. A festményen látható Czingulszky Borbála hirtelen halálát a legenda szerint egy súlyos betegség okozta és mivel nem tudott elbúcsúzni a háztól, illetve szeretteitől, a mai napig visszajár a helyszínre.

A 19. század elején épült barokk stílusú ház óriási értékeket őrzött meg az utókornak. A múzeumban megcsodálható hagyaték magába foglalja a Ladics család lakóházának teljes bútorzatát, a családtagok használati és személyes tárgyait. Emellett olyan írásos emlékek is megmaradtak, melyekből az egykor itt élő generációk élete is részletesebben megismerhető.

A polgári család hagyatéka a mai napig páratlan értékkel bír. Az ingatlant és a benne lévő kulturális értéket egykor életjáradék fejében bízták az akkori helyi tanácsra. A múzeum 30. évfordulóján a szellemvadászat mellett a Ladics család történetét, illetve a Ladics-ház rejtett kincseit is megismerhetik a látogatók, de kiállítóterek mellett a ház udvarában is programokkal készülnek számukra.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …