2021. február 27., szombat
FONTOS

Megkezdődött a Várszínház 56. évada

Jubileumi időszakához ért Gyula és a térség egyik legkülönlegesebb rendezvénye, pénteken ugyanis a XX. Körös-völgyi Sokadalmat nyitották meg a Várkertben.

A Dél-Alföld népművészeti ünnepe idén is sokszínű programkínálattal várta a vendégeket. Amellett, hogy a magyar népi kultúra szinte minden elemét bemutatták a kitelepült kismesterségek képviselői, a Békés megyei táncegyüttesek néptánc előadásai is színesítették a programot péntektől egészen vasárnap estig. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület ezúttal is a szervezők között szerepelt, tagjaik hosszú évek óta a Körös-völgyi Sokadalmon népszerűsítik mesterségeiket.

A Körös-Völgyi Sokadalom egy olyan kulturális fesztiválja a városnak, melyre a gyulaiak büszkék lehetnek. Ezt Görgényi Ernő polgármester mondta köszöntő beszédében. A Várkertben ugyanis szinte elfeledett mesterségeket ismertettek a népi iparművészek.

A pénteki nap során nem csak a XX. Körös-Völgyi Sokadalom vette kezdetét, hiszen a Gyulai Várszínház 56. évadát is megnyitották. Az esemény alkalmából Fekete Péter államtitkár is jelen volt, aki ajándékkal érkezett Gyulára.

A Gyulai Várszínház hét héten keresztül igyekszik az érdeklődők számára minőségi művészeti élménnyel szolgálni. A nyári évad alatt közel 70 önálló programmal készülnek a teátrum dolgozói.

A beszédek után a hagyományokhoz híven Erkel Ferenc zenéjének kíséretében vonták fel a teátrum lobogóját a gyulai vár falára, majd a leadott ágyúlövések jelezték, hogy hivatalosan is elkezdődött az 56. nyári évad.

Nézze meg ezt is:

87 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 12235-ről szombaton 12 322-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március óta …