2022. június 26., vasárnap
FONTOS

Weisz Mór leszármazottai találkoztak Gyulán

Weisz Mór leszármazottainak a családi találkozóját tartották meg Gyulán, az egykori Weisz-villában. Az általa alapított harisnyagyár és az első gyulai konyakgyár több száz embernek adott munkát egykor a városban. Családja az elmúlt napokban őrá emlékezett.

A villában a közös ebéd előtt Sós Imre, egykori civil referens mesélt el egy történetet a jelenlévőknek a Weisz Mór által építtetett épületről. Korábban ő került kapcsolatba Ted Popperrel is, a család egyik leszármazottjával, aki már régóta Ausztráliában él. Később ő volt az, aki az egész világban keresni kezdte rokonságát és az internet segítségével ez sikerült is neki.

Az egykori Weisz-villába közel hat országból érkeztek a család leszármazottai, kontinensenként is több országból, Uruguayból, Mexikóból, Ausztráliából, Angliából, Németországból és Dániából is.

A családi találkozót, melyet öt évente rendeznek meg rendszerint máshol, ezúttal nem véletlenül tartották a gyulai villában, hiszen Weisz Mór halálának 100. évfordulójára is megemlékeztek. A kerek évforduló alkalmából egy emléktáblát is átadtak a villa egykori építőjének és tulajdonosának tiszteletére.

Nézze meg ezt is:

45 diplomát adtak át a GFE gyulai tanévzáróján

  Hálaadó szentmisével kezdődött péntek délelőtt a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának tanévzáró és diplomaátadó …