2021. március 9., kedd
FONTOS

Nemzetközi szinten is elsőrangú a Gyulahús mangalicahúsos vastagkolbásza

A Gyulahús újabb terméke szerepelt jól a nemzetközi porondon.

A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet immár ötödik alkalommal ítélt meg két aranycsillagos minősítést a gyulai cég számára. A legnevesebb európai kulináris és sommelier szervezeteiből kikerült bírák ezúttal a mangalicahúsos vastagkolbász minőségét ismerték el.

A zsűri öt szempontot vett figyelembe a bírálat során. Fontos volt a termék első benyomása, íze, illetve illata. Emellett figyelembe vették az étel textúráját és végül az összbenyomás is fontos pontokat ért. A bírák 85,3 %-ra értékelték a gyulai mangalicahúsos vastagkolbászt, ezzel pedig a figyelemre méltó kategóriába került.

A brüsszeli bíráló bizottságot már több alkalommal is meggyőzte valamely Gyulahús termék az elmúlt évek során. 2015-ben a gyulai kolbász, 2016-ban a gyulai szalámi, 2017-ben a pokolszalámi, 2018-ban a kézműves vékonykolbász kapott két aranycsillagos minősítést.

A sajtótájékoztató során üzemlátogatásra is sor került, ahol a nemzetközileg elismert vastagkolbász elkészítési folyamatát ismertették, illetve a terméket előállító Gyulahús dolgozók egy közös fotóval örökítették meg az emlékezetes pillanatokat.

Nézze meg ezt is:

Békéscsabán is bővítene a Gyulahús

A helyi lakosság megszólítására fókuszált az előző hetekben a Gyulahús, a gyulai háztartásokba eljuttatott szórólapokkal …