

A Pósteleki utcában az elbontott eszköz már jó ideje elavultnak számított, rengeteg hibája volt, zúgott, kattogott, de volt, hogy kigyulladt. Kónya István alpolgármester a napokban arról számolt be, hogy egy 12 évig tartó ügyet zárhattak le azzal, hogy ezentúl egy zárt transzformátor felel az áramellátásért a térségben. A közelmúltban a lakosság részvételével adták át Törökzugban az új, immár biztonságos trafóházat.
Az átadó rendezvényen Kónya István és Görgényi Ernő beszélt a hosszan tartó folyamatról, miért is tartott ennyi ideig az elavult transzformátor cseréje. Az ügyben akkor történt előrelépés, amikor a külföldi tulajdonban lévő áramszolgáltató újra hazai kézbe került.
Az új, egy megawattos teljesítményre képes trafóház egy 17 millió forintos beruházást jelentett az áramszolgáltatónak, melyhez némi önkormányzati önerő is társult. A közösségi program során azoknak a munkáját is megköszönték, akik a lakosságot képviselve igyekeztek mindent megtenni azért, hogy lakóhelyükön megvalósuljon a beruházás.