2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Görög és szerb fellépőkkel kezdődött meg a néptáncfesztivál

Nem mindennapi meglepetés érte a Gyulai Várfürdő vendégeit péntek délelőtt.

A felvételen annak a görög néptáncegyüttesnek a tértánc produkciója látható, akik a nemzetközi néptáncfesztiválra érkeztek a fürdővárosba. Augusztus 15 és 18 között, négy napon keresztül minden a néptáncról, a népzenéről szól Gyulán, hagyományteremtő produkciók kíséretében. A sokszínű előadások mellett a népi viseletekkel, népi játékokkal, illetve népi mesterségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A görögországi néptáncegyüttes fellépői nem először járnak Magyarországon, három évvel ezelőtt szintén magyar közönség előtt léptek fel.

Az idei, jubileumi fesztiválon hét ország tizenhat néptáncegyüttese mutatkozik be, a magyarországiak mellett érkeznek fellépők például Szerbiából, Romániából, Törökországból, Görögországból, de Kolumbiából vagy Hongkongból is.

A huszonötödik Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján sem maradt el a tisztelgés Halmos Béla népzenekutató emléke előtt, melyet minden évben egykori gyulai otthonánál tesznek meg az emlékezők. A 2013 júliusában elhunyt népzenész Ecsedi utcai házánál ezúttal is koszorúkat helyeztek el.

A fesztivál központi helyszíne ebben az évben is a gyulai Várkert, ugyanakkor napközben több alkalommal, a város több helyszínén is adnak műsorokat a táncegyüttesek.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …