

Az általános iskolában idén nem csak az épület tekintetében történtek változások, hanem a működésben is, hiszen a Dürernek új megbízott igazgatója lett. Ebben a tanévben a távozó Zámori Ida helyett Csontosné László Anikó látja el intézményvezetői feladatokat.
Ezek a felvételek már az Erkel Ferenc Gimnázium tanévnyitó ünnepségén készültek, ahol 108 kilencedikes diákot köszöntöttek, a tanév összesen 432 tanulóval kezdődhet el.
A Dürer iskolában történő igazgató váltás párhuzamos az Erkelben történő változásokkal, hiszen Zámori Ida – a Dürer korábbi igazgatója – idén már az Erkel Ferenc Gimnáziumot irányítja. Az alma mater történetében ő az első női intézményvezető. Azt mondta, a következő időszakban mindenkire komoly feladatok várnak.
Az erkeles tanulókat Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki szintén új fejezet kezdetéről beszélt.
Hétfőn már kezdetét is vette az új tanév, és bizony sok feladat előtt állnak a diákok, különösen azok, akik továbbtanulás előtt állnak. Ettől a tanévtől kezdve ugyanis csak is nyelvvizsgával lehet felvételt nyerni a felsőoktatásba.