2020. szeptember 29., kedd
FONTOS

A pilóta Dobos István életét dolgozza fel a 160 oldalas kötet

Az 1900-as évek elejére repíti vissza az olvasót a Gyulai Évszázadok Alapítvány legújabb kötete. A könyv első világháborús történetek kíséretében mutatja be az egykori gyulai pilóta, Dobos István életét. 160 oldal, 91 kép és 23 korabeli dokumentum írja le a kiváló pilóta háborús “tudósításait”, a harci bevetések történeteit.

A magyar repülés jelentős alakja, Wenckheim József pilótája számos fiatal tanára volt, emellett nagyban segítette a hazai repülőgépipar fejlődését is. Találmányát, az állítható légcsavart hazájának szánta, nem adta el francia, német, angol vagy olasz érdekeltségeknek. A Dobos Istvánról szóló kötettel a gyulai alapítvány célja az volt, hogy bemutassák történetét – egyben emléket állítsanak neki.

A 800 példányban megjelent könyv bemutatója szeptember 25-én lesz, a városi könyvtárban, ahol a Gyulai Évszázadok Alapítvány idén is átadja a Firtosi József Dezső díjat. A civil elismeréssel idén Gyarmathy Zsoltné nyugalmazott pedagógus pályafutását, városért tett munkáját ismerik el.

Nézze meg ezt is:

Megújult az óföldeáki erődtemplom

  Vasárnap délelőtt Kiss-Rigó László püspök áldotta meg az Árpád-kori katolikus templomot Óföldeákon. Ez az …