2025. március 20., csütörtök
FONTOS

Kézzel díszített, gravírozott üvegtárgyakból nyílt kiállítás a Gyulavári Kastélyban

Horváthné Kriczki Zita már gyerekkora óta érdeklődik a művészet, különösen a mozgás és képzőművészet iránt

Az Orosházán élő tánctanár már korábban foglalkozott táncruhák tervezésével, valamint kalocsai mintákat festett fára, tányérra. A szeptember 21-én megnyitott kiállítás alkotója két évvel ezelőtt kezdett el üvegtárgyakat gravírozni, mára pedig kedvenc időtöltésévé vált.

Az alkotó elmondta, folyamatosan igyekszik fejleszteni tudását és nincs olyan téma, amit ne jelenített volna meg üvegen, legyen az váza, pohár vagy csésze.

A kiállítást Orosházáról hozta magával az alkotó, ezután pedig Hódmezővásárhelyen fogja bemutatni díszített, kézműves munkáit.

Nézze meg ezt is:

Országos főigazgatói értekezlet Békéscsabán

  A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkárságának vezetői, munkatársai, illetve a főigazgatók …