2025. május 13., kedd
FONTOS

Közel kétezren láthatják a Toldi filmet a tematikus héten

A dupla telt házas sikert követően a film készítői úgy döntöttek, hogy Toldi hetet rendeznek a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

Október 14-e és 18-a között ugyanis minden nap délelőtt 11 órától a tankerület általános és középiskolásai számára levetítik Arany János költeményének első megfilmesített verzióját. Baranyai Tamás, a film rendezője elárulta, szerdán, csütörtökön és pénteken a vetítéseket követően közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket.

Baranyai Tamás hozzátette, az első vetítéseket követően a közönség pozitív visszajelzéseket adott. Hiszen a játékfilm 21. századi környezetének köszönhetően a fiatalok könnyebben tudtak azonosulni a mű cselekményével és humorával. Az elsőfilmes rendező azt is elárulta, a hét folyamán több vetítésre is beült annak érdekében, hogy még inkább megfigyelhesse a közönség reakcióit.
A Toldi Hét folyamán akár kétezren is megtekinthetik a filmet, hiszen október 17-én Nagyszalontán, majd Nagyváradon is levetítik az alkotást.

A film készítői a jövőben azt tervezik, hogy különböző filmfesztiválokra, valamint az ország oktatási intézményeibe is eljuttatják alkotásukat.

Nézze meg ezt is:

Jelenleg a fűnyírás az elsődleges tevékenysége a Gyulai Közüzemi Kft-nek

  Ebben az időszakban a fűnyírás az elsődleges tevékenysége a Gyulai Közüzemi Kft-nek. Hat traktorral …