2019. november 21., csütörtök
FONTOS

Élménypedagógiai módszereket mutattak be a szakmai napon

Ebben az évben az Erkel Ferenc Gimnázium is csatlakozott az Oktatási Hivatal kezdeményezéséhez, az őszi pedagógiai napokhoz, melyek országszerte október 15 és november 8-a között zajlanak.

Farkasné Csató Katalin magyar nyelv és irodalom szakos tanár, szaktanácsadó az összefoglalás, számonkérés alternatív lehetőségeit mutatta be a megjelenteknek. Beszámolójában olyan interaktív, játékos módszereket ismertetett, melyek kilencedik osztályban hasznosíthatók. Hiszen az általános iskola után szükséges egy bizonyos fokú átmenetet képezni úgy, hogy közben a gyerekek hatékonyan elsajátítsák a tananyagot. Ezt egy bemutató óra keretében a gyakorlatban is láthatták a megjelentek.

Idén az őszi pedagógiai napok fő témája az élménypedagógiai módszerek bemutatása az óvodáskortól egészen középiskolás korig. Ennek érdekében a megye számos intézményében szakmai napokat rendeznek, melyeken bemutatják például az ökoiskolákat, a kutyás terápiát, de az úgynevezett sakk-játszóteret is.

A pedagógusok a szakmai nap során nem csak elméleti ismereteket szerezhettek, de részt vettek egy bemutató órán is, hogy zárásként közösen értékeljék a látottakat, az új módszert.

Nézze meg ezt is:

16 tagú delegáció képviseli Békés megyét Pekingben

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nemrég Pekingben járt, ahol újabb együttműködési megállapodásokat írt alá. …