2021. április 20., kedd
FONTOS

Három külvárosi részen épül naperőmű Gyulán

Két témakörre épült szerda délután a gyulai városházán tartott lakossági fórum.

A megjelenteket először arról a helyi építési szabályzat módosításról tájékoztatták, mely egy Kétegyházi út melletti, egy Eleki út melletti, valamint egy dénesmajori területet érint a közeljövőben épülő napelemek létesítésével kapcsolatban. A Gyula külterületein történő fejlesztések mind magánberuházások, hiszen energiatermelő cégek jelentkezhettek a kormány által koncessziós formában meghirdetett lehetőségre.

A szerda délutáni lakossági fórumon a Vértanúk útján működő Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonról is szó esett. Az épületet bővíteni szeretnék a Honvéd utca felé, a beruházással és a belső tér növelésével növelni tudják majd az intézmény befogadó képességét, a felújítással pedig a körülményeket is javítják majd.

A helyi építési szabályzat módosítását követően még hátra van néhány teendő, de a kivitelezés is hamarosan elkezdődhet.

Nézze meg ezt is:

Átlépte a 20 ezret a megyei fertőzöttek száma

19 996-ról 63 új esettel 20 059-re nőtt a hétfő reggeli adatok alapján a Békés …