2020. február 27., csütörtök
FONTOS

Átadták a Gyulai Vár három új, interaktív elemét

Hétfőn, ünnepélyes keretek között adták át a Gyulai Vár három legújabb, interaktív elemét.

A Kubinyi Ágoston Programnak köszönhetően ugyanis egy diorámával, vagyis háromdimenziós múzeumi makettel, egy kiterjesztett valóság alapú installációval, valamint egy videóval bővült a kiállítás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi-program 10 millió forintot biztosított az innovatív digitális elemek megvalósítására, a város önkormányzata ezt további 3 millió forinttal egészítette ki.

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ még 2018 végén nyújtotta be pályázatát, végül a közel egy éven át tartó munka eredményeként születtek meg a hétfőn átadott elemek, melyek kivitelezéshez régészeti és történettudományi kutatások szakmai anyagát vették alapul.

Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető elárulta, elsőként azt a háromperces videót készítették el, mely a város török uralom előtti, illetve az azt követő időszakát mutatja be. A felvételeken látható vár méretarányai, illetve megjelenítési módja adta a dioráma elkészítésének alapját.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a három méterszer másfél méteres dioráma a vár 16. századi formáját mutatja be. A fényfestésnek, hangeffekteknek és kisebb animációknak köszönhetően pedig megjelennek az 1566-os ostrom részletei.

Az újítás részét képezi egy kiterjesztett valóság installáció, amely a korabeli huszárvárat, illetve az ekörül elhelyezkedő palánkfalat mutatja be. Mindezt lőrésszerű ablakként bemutatva. Az ehhez készült puskát mozgatva pedig változtathatjuk a látképet.

Fekete-Dombi Ildikó elárulta, a megvalósult technikai újításokra nagy szükség volt, hiszen a Gyulai Várban alapvetően klasszikus kiállítási elemeket láthatnak az érdeklődők, amelyek mára már elavultnak számítanak.

Hozzátette, tervezik a vár múzeumi részének folyamatos bővítését, újítását.
Az eseményen elismerték azokat a személyeket, akik nagyban kivették a részüket a projekt megvalósításában.

Nézze meg ezt is:

Nógrádi Éva és Szabó Gyöngyi vehette át az “Év Szakdolgozója” elismerést

  A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésének köszönhetően 2014 óta februárban Kossuth Zsuzsanna, a magyar betegellátás …