Herczegné Szabó Mariann 222 szavazattal ismét a NEA kollégiumi tagjává választották újabb 4 évre!
A Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumai civil szervezetek által választott delegáltak útján működik, hoz döntéseket. Ezeknek a testületeknek a tagjait négy évre választják a választási folyamatba elektort delegáló civil szervezetek. A választás két fordulós, az első fordulót március 12-én tartották, az szimpátiaszavazás volt, amelyen a 10%-ot elért jelöltek kerülhettek be a második fordulós szavazásba. Akkor, az előszavazáson is az első helyen végzett a gyulai jelölt, majd a 19-én megrendezett végszavazáson is ugyanígy a dobogó csúcsára került!
A hírt bejelentő Civil Közösség Városunkért facebook oldal úgy fogalmazott: “Nagyon köszönjük mindazon civil szervezeteknek a részvételt, akik vállalták mindkét fordulón való részvételt az extrémnek is nevezhető választási körülmények között is (kordonok, gumikesztyű, várakozás, stb.) Mariannak ezúton kívánunk sikeres és eredményes munkát!”