2022. szeptember 28., szerda
FONTOS

A drasztikus árcsökkentés nagy gondokat okozna a turizmusban

A gyulai turizmus újraindításának első lépéseként a közelmúltban egy szakmai közleményt adott ki a Gyulai Turisztikai Kft.

visitgyula.com honlapon is olvasható bejegyzés szállásadók megkeresése után született a Gyulai Idegenforgalmi Egyesületen keresztül. A korlátozások enyhítésének hatására a turisztikai szolgáltatók elkezdték a felkészülést az újranyitásra. Egyre több gyulai vendéglátóhely terasza nyílik meg, a szálláshelyek egy része pedig ismét fogadja a vendégeket, azonban a szállásadók zöme csak a pünkösdre időzíti az újranyitást. Gyulai turisztikai szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kezdeti árcsökkentés nem feltétlen lenne most megoldás, hiszen ez csak egy időszaki módszer, és alapvetően negatív árspirál alakulna ki Gyulán, mely jelenség egyre több és több szálláshelyet magával húzna.

Az újraindulás első hónapjai meghatározóak lesznek a szezonra, sőt Gyula egész idei évére, de akár hosszabb távra is. Az árversenyből fakadó negatív árspirálnak több negatív vonzata is lenne. A nyomott ár bevétel helyett deficitet termel, a túlzott árengedménnyel kialakított utazási motiváció pedig hamar lendületét veszíti és az alacsony árak később elvárássá válnak a vendégek körében.

A Gyulai Turisztikai Kft különböző, aktív és természetjáró csomagokkal készül a szállásadók számára azzal a céllal, hogy segítsék a megfelelő árszínvonal megtartását a következő időkben.

Nézze meg ezt is:

Gyöngyfűzők munkáiból látható kiállítás a gyulai művelődési központban

  A Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére indult el “A Szakkör” elnevezésű program, ahol online felületen …