2020. július 7., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 06. 18.

Témák:

– Csütörtökön kinyíltak a gyulai kiállítóhelyek kapui. Az Almásy kastélyba 10 órától folyamatosan érkeztek a látogatók. A régóta várt nyitás nagy lökést adhat a turizmusnak.

– A jelenlegi szabályozás szerint a közös képviselőknek a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell megtartani az éves beszámolót és a tervezett költségvetésről szóló kötelező közgyűlést. Ezekben az ügyekben, illetve a jövő évi tervekkel kapcsolatban írásbeli szavazással sem hozhatnak döntést.

– “Gyulát akarom!” címmel hirdetett nyereményjátékot az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A három legnépszerűbb kiállítóhely online felületein minden héten egy-egy kérdéssel jelentkeznek, a helyes válaszokat beküldők között pedig augusztus elején értékes nyereményeket sorsolnak ki.

– Július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni minden, belföldi adóalanyok felé kiállított számláról a NAV felé! Mindez azt jelenti, hogy az eddigi 100 ezer forint áfát tartalmazó számlák helyett immár minden ilyen dokumentumot továbbítani kell a hatóságnak.

– Rablás történt Békéscsaba belvárosában, az egyik nemzeti dohányboltban.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 07. 01.

Témák: – Szerdán Békéscsaba adott otthont az országos KKV Konzultáció következő állomásának. Az eseményen szót …