2022. október 1., szombat
FONTOS

Bronzba öntött emléket állítottak Stéberl Andrásnak

A közelmúltban, ünnepélyes keretek között leplezték le Stéberl András szobrát, az evangélikus templom mellett található közterületen. Stéberl András életútja számos módon kötődik a Béke sugárúthoz, üzletei, lakóhelye, valamint a húsüzeme is itt volt. A Gyulahús Kft. szárazáru üzeme jelenleg is a Stéberl-féle üzemben működik.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Stéberl András a Trianoni döntést követően súlyos gazdasági helyzetben új, máig is gyümölcsöző ágazatot teremtett a városban. Hozzátette, a szoborral nemcsak az elődöknek állítanak emléket, hanem elismerik a ma dolgozó hentesipari szakemberek munkáját, és kifejezik a jövőbe, a gyulai élelmiszeriparba vetett hitet.

Stéberl András 1912-ben érkezett Gyulára, ahol egy kolbászgyártó kisüzemben helyezkedett el. Két évvel később pedig megnyitotta saját üzletét. 1923-tól rendszeresen kiállított a budapesti vásárokon, 1924-től már a tengerentúlra és más földrészekre is exportált termékeiből. Legjelentősebb elismerését 1935-ben a Brüsszeli Világkiállításon kapta, ahol a ma már hungarikum páros gyulai kolbásza arany diplomát nyert.

Stéberl András jelentős szerepet vállalt az evangélikus templom felépítésében, anyagi támogatást nyújtott az oltár emeléséhez, illetve ő rendelte meg az oltárfestményt is. A gyülekezetben előbb egyháztanácsi tag volt, majd gondnok, később presbiter lett. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy az evangélikus templom mellett helyezik el a 208 cm-es bronzszobrot.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, Stéberl András életműve példa lehet a ma élő emberek számára is, hiszen a Gyulait ismerik a határainkon túl is. Stéberl András a közösség jólétét tartotta szem előtt az egyén akarata helyett.

Az ünnepi köszöntők végeztével leleplezték a bronzszobrot, melyet Széri-Varga Géza érem- és szobrászművész alkotott. Az emlékmű részét képezi a süttői mészkő sztélé, melyen a brüsszeli diploma másolata látható, valamint az életmű hitvallását jelentő szavak: hit, erő, szorgalom, kitartás, szeretet. A szoborra Kondor Péter evangélikus püspök kért áldást.

Az ünnepségen résztvevők megtekinthették az evangélikus templomban rendezett kiállítást,  mely felidézte a 20. század húsipari kellékeit, a gyulai hentesáru boltokat, illetve Stéberl András mindennapjait.

Nézze meg ezt is:

Első osztályos diákoknál szűrik a lisztérzékenységet

  2014 óta szűrik a lisztérzékenységet a tanulóknál Gyulán. Az ingyenes szűrést ebben az évben …