2021. február 27., szombat
FONTOS

Bizonytalannak érzik a helyzetet a megyei vállalkozók

Erősen megsínylik a kisvállalkozók a járvány miatt kialakult recessziót, ráadásul a multicégek visszafogottsága rájuk is hatással van – mondta érdeklődésünkre a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés megyei elnöke. Nagy Mihály László arról beszélt, hogy a megye gazdasági teljesítményére milyen hatással lehet a vírus. Úgy fogalmazott, a hangulat közel sem optimista, noha egy hónapja még a vállalkozók többsége bizakodó volt.

A VOSZ megyei elnöke kifejtette, a gazdasági nehézségek alapvetően globális jellegűek, vagyis ezek eredője nem helyben található, így nehéz védekezni is, ugyanakkor a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások vonatkozásában még intenzívebb, specifikus támogatásra lehet szükség.

A szervezet mindig év végén rendezi meg a Prima gálát, melyen három, a maga területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyt vagy szervezetet díjaznak. A november 20-ai eseménynek idén Gyula adna otthont. A szervezők azt szeretnék, ha a programot nem kellene elhalasztani.

Nézze meg ezt is:

87 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 12235-ről szombaton 12 322-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március óta …