2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Véget ért a 91. Ünnepi Könyvhét Gyulán

Több új kötetét is bemutatta Kiss Ottó, József Attila-díjas költő, író – ez volt az Ünnepi Könyvhét első, gyulai eseménye még a múlt héten.

E hét keddjén a Mágyika könyve – A Magyariné szeretője című regényt mutatták be szintén a könyvtár kertjében. Elhangzott, a kötet szerzőit érdekelte Hatvani István személye, aki orvos és matematikus volt. A kötet szereplőjéről valóban keringtek olyan legendák, ami miatt a magyar Faustnak is nevezték.

A kötetben az ellentmondások jelennek meg. Megtalálható a 18. század végén a középkorból megmaradt babona, ördöghit, ugyanakkor a felvilágosodás is, az erősen református debreceni köntösbe tekerve. A regény nyelvében, stílusában megtalálható a régies íz, ami a mai korban is abszolút élvezhető. A regény írása közben sokat kölcsönöztek Csokonai Vitéz Mihálytól, a költő inspirálta a szerzőket. A két író már dolgozik a következő köteten, amivel a felvilágosodás kora után a jövőbe, egy utópiába lépnek át.
Az Ünnepi Könyvhét szerdai zárónapján Simonyi az Esőben címmel az Eső folyóirat emlékszámáról volt szó. Ebben a 100 éve született József Attila-díjas költőről, Simonyi Imréről is megemlékeztek. Eredetileg egy irodalmi konferenciát szerettek volna szervezni Simonyi Imre tiszteletére, de a járványügyi helyzet közbeszólt.

A 100 éves évforduló kapcsán Kiss Ottó, gyulai költő “A tárgyak túlélnek minket” címmel írt az Eső irodalmi lapban. Simonyi Imre idejében vidéki költőként nehezebb volt érvényesülni az országban, hiszen az irodalmi műhelyek zöme Budapesten van.

Bajnai Beke István “Hátha Odaát” című írásával emlékezett József Attila-díjas költőre. A plébános az eseményen kiemelte, igazán még a gyulaiak sem ismerik Simonyi Imrét. Elhangzott, Simonyi Imre megosztó személyiség volt. A művei mellett karakteres egyénisége hozta meg számára az ismertséget.

Nézze meg ezt is:

Indul a várszínház kamaratermi évada

Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, …