2024. október 15., kedd
FONTOS

Kihirdették a győzteseket az egészséges életmód jegyében

Kihirdették a szív világnapjához kapcsolódó program első három helyezettjeit a vasárnap délutáni díjátadón.

A már hagyományos rendezvény megszervezésében a Gál Ferenc Egyetem 2011 óta vesz részt és idén is egy három hónapos versenyre invitálták az érdeklődőket. A májusban meghirdetett “Kihívások ideje” elnevezésű felhívás első helyezettje Cseresznyés Erzsébet lett.

A receptverseny idei első helyét Bődi Réka érdemelte ki a vörös lencséből készült bolognaiért.

A szervezők ezt a hónapot a szív hónapjának tekintik, így céljuk, hogy ne csak egy napon figyeljenek oda az emberek az egészségükre.

Aki teljesítette a szív formájú sétát, annak küldenie kellett egy képet magáról, valamint egy térkép képernyőfotót a megtett útról, melyből egy szív alakú montázst készítenek a szervezők.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …