2020. október 24., szombat
FONTOS

Hamis volt a szexuális zaklatás vádja

A Gyulai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és hamis vád miatt emelt vádat egy 44 éves büntetlen előéletű zsadányi nővel szemben, aki kiskorú lányát arra vette rá, hogy a különélő apját szexuális zaklatással vádolja meg.

A nő és volt élettársa 2009-ben született közös leánygyermekét a gyámhatóság 2015 februárjában kiemelte a családból és nevelőszülőknél helyezte el.

Az élettársi kapcsolat megszűnését követően az apa és az anya is külön-külön kapcsolatot tarthatott a gyermekkel. A nő 2018 végén,  karácsonykor, amikor a gyermek nála tartózkodott, arra kérte az akkor 9 éves kislányt, hogy írjon kézzel egy levelet, amelynek tartalmát ő fogja diktálni. A levél arról szólt, hogy az apa a kislánnyal való kapcsolattartás során őt szexuálisan zaklatja, ezért nagyon fél tőle és szeretne az anyjához költözni.

A nő célja az volt az egyébként valótlan tartalmú levéllel, hogy a hatóságok a volt élettársával szemben eljárást indítsanak, börtönbe kerüljön, és ezáltal ő be tudjon költözni a kiskorú gyermek nevén lévő, de az apa által használt dévaványai házba.

A nő 2019. március 28-án azzal a szándékkal adta át a levelet a gyermekjóléti szolgálat munkatársának, hogy azt továbbítsák a büntetőeljárás megindítására jogosult hatóságnak. Erre azonban nem került sor, mert a gyámhivatal az esetet saját hatáskörben kivizsgálta és megállapította, hogy a levél tartalma valótlan. A nő a kislány hamis vádra történő rábírásával, továbbá a levél megfogalmazása során használt kifejezésekkel a gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztette.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen előéletű nővel szemben büntetővégzésében felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

Nézze meg ezt is:

Az 1956-os hősökre emlékeztek

  A szervezett, nagy létszámú megemlékezés idén elmaradt, ugyanakkor az önállóan érkező emlékezők a gyulavári …