2021. október 23., szombat
FONTOS

Újra támad az amerikai lepkekabóca

2017-ben jelentősen elszaporodott hazánkban a tengerentúlról behurcolt inváziós kártevő, az alábbi felvételeken is látható amerikai lepkekabóca.

Az ivarérett rovar vagyis az imágó 5-8 mm nagyságú, hamuszürke szárnya pedig sötétszürke pontokkal díszített. Ezek a rovarok leggyakrabban a növények hajtásain és a levelek fonákján, a főér közelében találhatók meg. Jelenlétük könnyen felismerhető, hiszen az alattuk elhelyezkedő levelek, tárgyak felülete ragacsos a rovar által termelt váladéktól. Éppen a testüket is beborító viaszrétegnek köszönhetően különösen nehéz kiirtani őket.

Szívogatásával általában nem okoz különösebb kárt a növényen, viszont a lárvák és a nimfák által nagy mennyiségben termelt viaszváladék és mézharmat annál több kellemetlenséget eredményez. A mézharmaton a korompenész nevű gombafaj telepedik meg, mely fekete bevonatot képez mind a növényeken, mind az alatta elhelyezkedő tárgyakon. Az amerikai lepkekabócák elleni védekezésben az is nehézséget jelent, hogy nem válogatósak. Lágy és fásszárú növényeken, haszon- és dísznövényeken, de még a gyomokon is egyaránt megtelepednek. Figyelembe véve a kártevő biológiai sajátosságait, a permetezésre felhasználható rovarölő hatóanyagok közül a felszívódó hatású készítmények valamint a kontakt hatóanyagú szerek lehetnek hatásosak. De egy egyszerű, a háztartásokban is megtalálható keverék is eredményes lehet, árulta el Szűcs Gergely.

A kifejlett kabócák júliustól a meleg idő végéig rajzanak, októberben pedig tojásokat raknak a fás növények kéregrepedéseibe, melyek ott telelnek át, és májusban kezdődik az egész folyamat elölről. Így most sem árt odafigyelni és eltüntetni a lerakott tojásokat.

Nézze meg ezt is:

Fitnesz világbajnokságra készül a gyulai Kiss András

  A funkcionális fitneszben sportágában elért eredményei alapján a nemzeti válogatott tagjaként képviselheti a magyar színeket …