2021. február 25., csütörtök
FONTOS

A Kézműves cukrászda két termékét is díjazták az Év Szaloncukra versenyen

Díjnyertes szaloncukrokat kóstolhatnak azok, akik a gyulai Kézműves cukrászda édességei közül válogatnak. Idén először rendezték meg civil kezdeményezésként az Év Szaloncukra versenyt.

A megmérettetésre az összes hazai gyártó meghívást kapott és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor kínálatukból mennyit indítanak el ezen.

A gyulai Kézműves cukrászda már korábban is szerepelt hasonló jellegű versenyen, így egyértelmű volt, hogy ezen is elindulnak, árulta el Balogh László cukrászmester. A megmérettetés egyik célja az volt, hogy a nagyobb cégek mellett a kisebb hazai, illetve a kézműves gyártók és az olcsóbb árkategóriájú édességek is lehetőséget kapjanak. Valamint, hogy az ételintoleraciával élőknek, és a gyerekeknek is kedvezzenek.

Balogh László elárulta, az Év Szaloncukra, az Év Kézműves Szaloncukra, valamint az Év Zselés Szaloncukra kategóriákra is pályáztak. A zsűri döntése alapján az első helyen a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós-karamellás szaloncukra, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra, míg a harmadik helyen a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett. Balogh László elárulta, először készítették el a kókuszkrémes édességet és nem is számított rá, hogy ekkora sikereket érhet el.

Az Év Kézműves szaloncukra kategória első helyén a Kézműves cukrászda mogyoró-nugátos szaloncukra végzett. Balogh László elárulta, tavalyelőtt gyártották először ezt az édességet, és azóta a vásárlók egyik kedvencévé vált. Hozzátette, ennek előállítása az egyik legköltségesebb a most kapható tizenhárom íz közül. A jövőbeli tervek között szerepel még több különleges íz létrehozása.

Ebben a szezonban tizenhárom kézműves szaloncukor közül választhatnak a vásárlók, jövőre azonban biztosan találkoznak majd egy-két új ízzel.

Nézze meg ezt is:

Újabb gyulai úszó sikerekkel zárult két februári verseny

  Két rangos eseményen is szép eredményeket értek el a Gyulai Várfürdő fiatal úszói, legutóbb …