2021. február 28., vasárnap
FONTOS

Sikeres gyulai bevetésen a patkányvadász csapat

Egy gyulai tanyán készültek a videóban látható felvételek, éppen a patkányirtás előkészületei zajlanak. A gazda az elszaporodott rágcsálók miatt már korábban, három hónapja kihívta ezt a csapatot, akik akkor 65 kártevőt fogtak be mérget nem használva, csak vadászgörénnyel és kutyákkal. Utóbbiak közül leginkább a terrierek alkalmasak erre a munkára. Most öt kutya és tíz görény érkezett, utóbbiak hamarabb elfáradnak, vagy könnyebben elveszíthetik a motivációjukat, ezért gyakrabban váltják őket a gazdáik.

A patkányirtás során először egy kutyával derítik fel a terepet, ekkor derül ki az, hogy mely járatokra érdemes figyelni. A terület körbekerítése után a járatokban jól elférő görény deríti fel a helyszínt és űzi ki a patkányokat, melyeket a felszínen a kutyák kapnak el. Itt egy jól körülhatárolt területen hajtották ki a patkányokat a föld alól, a kutyák pedig sorra kapták el a kártevőket.
A közös munka során fontos, hogy az állatok csapatban tudjanak dolgozni, ha kell, segítsék egymást.

A fotók között a munka eredménye is látható, a múltkori 65 után most 9 patkányt fogtak. A módszert sokan hatékonyabbnak tartják, mint a méreggel való irtást. Az viszont biztos, hogy számos előnye van.

A patkányvadász csapat a megye számos pontján dolgozott már. Gyakran hívják őket családi házakhoz, nagyobb telepekre, terménytárolókhoz. Az eddig rekord egy helyen, egy nap alatt nem kevesebb, mint 150 patkány volt.

Nézze meg ezt is:

87 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 12235-ről szombaton 12 322-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március óta …