

A levéltár gondozásában a közelmúltban jelent meg Szilágyi Miklós Az én Gyulám: Az 1960-as évek gyulai múzeuma elnevezésű kötete.
A terjedelmes munkában a neves néprajztudós a hatvanas évek második feléről állít korrajzot visszaemlékezése, tanulmányai segítségével.
Szilágyi Miklós mindössze 25 éves korában, 1964-ben került az akkori Erkel múzeum igazgatói posztjára. A Gyulán töltött hat év nagy hatással volt rá, ezt igazolja az élete utolsó éveiben összeállított kézirata is.
A kötet három nagyobb részből áll. Az átfogó korrajzon kívül számos személyes, a mindennapi olvasók számára is élvezetes történet bontakozik ki Gyula lakosságáról, illetve a múzeum működéséről.