2021. május 13., csütörtök
FONTOS

360 gyulai kapja meg az oltást az oltóbuszon

Az oltási hét kezdetén egy mobil oltóállomás érkezett Gyulára, a Vigadó mögötti parkolóba.

Takács Árpád kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke a szerda reggeli, helyszíni sajtótájékoztatón kiemelte, a 189 megyei háziorvos oltani fog Pfizer, Moderna, Astra Zeneca, Szputnyik valamint Sinopharm vakcinával. Ezenkívül mind a hét kórházi oltópont is működni fog a jövőben, így több ezer embert olthatnak be az előttünk álló egy hétben.

Kovács József országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte, a gyulai mobil oltóállomáson Pfizer vakcinával oltanak a két nap során. Hangsúlyozta, Békés megyében az oltási kedv jónak mondható, hiszen 100 ezer fölötti a beoltottak száma, ez lakosságarányosan 30 százalék feletti értéket mutat.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál jól szervezetten, folyamatosan haladnak az oltások. Az oltóbusz is hozzájárul az oltások mennyiségének növeléséhez. Itt naponta 180 embert tudnak beoltani, így két nap alatt összesen 360 gyulai kapja meg az oltást. A polgármester hangsúlyozta, kér mindenkit, akiknek egészségügyi okokból nem ellenjavalt, hogy regisztráljon, és oltassa be magát, hogyha ezt még nem tette meg. Ezzel védi a saját és mások egészségét is, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy halálos következményei is lehetnek a koronavírusnak.

Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa az eseményen kiemelte, a megyében javul az oltakozási kedv, növekszik a regisztráltak és a beoltottak száma. A járvány megállítása érdekében az egyetlen hatékony megoldás a védőoltásnak a felvétele.

A 12 hetesnél idősebb várandósok hamarosan a kórházi terhesgondozókban is megkaphatják a védőoltást. Becsei László kiemelte, rövidesen elindul a 16-18 év közötti korosztály oltása is, erre vonatkozóan már vannak ajánlások. Amennyiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Operatív Törzs, valamint az Országos Oltási Munkacsoport ezt elfogadja, akkor ennek a korosztálynak a védőoltását is megkezdhetik.

Nézze meg ezt is:

20 új fertőzött Békés megyében

1 455-ről szerdán 21 475-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly óta nyilvántartott száma. …