2021. szeptember 17., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 08. 24.

Témák:

– „Itt éltek át nagy lelkek, egykor egy nagy tusát, hol Knezic tiszti kardját, csak törve adta át.” Ez a szöveg olvasható azon a táblán, melyet első felhelyezését követően 92 évvel később állítottak vissza az Almásy kastély Stefánia-szárnyának falára. A bronztábla az 1849-es, 172 évvel ezelőtti napra emlékeztet.

– Az ország több pontján emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja. Békéscsabán egyelőre stagnáló tendencia érvényesül.

– A Gyulai Várfürdőben döntött világrekordot 758. könyvével Nemere István. Az író már 12 éve jár Gyulára dedikálni műveit, és idén is megjelent.

– Rajzos, játékos programmal várták a fürdőző gyermekeket augusztus 20-án. A program célja az volt, hogy a városba látogató fiatalok és a családok kellemes emlékekkel térjenek majd haza.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 09. 13.

Témák: – Véget ért a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, melynek záró miséjét Ferenc pápa celebrálta. Az …